Celldömölk, a kemenesaljai kistérség központja, és egyben a régió egyetlen városa, a Marcal folyó és a Cinca patak között, a Ság-hegy közelében helyezkedik el. Határa nagyrészt sík, amelyet csak a Ság szigetszerűen kiemelkedő magaslata szakít meg. A terület jórészt mezőgazdasági művelés alatt áll, a keleti, Marcal felé eső részen réteket, füzeseket találunk, míg a déli határon, Alsóság és Izsákfa között nagyobb kiterjedésű erdők borítják a tájat.
  Megközelítése könnyű, ez főként vasúti csomópontjának köszönhető: a Szombathely-Székesfehérvár-Budapest fővonalból innen ágazik el a Celldömölk-Győr fővonal. Közúton a Sárvár-Pápa közötti, vagy a Jánosházától Celldömölkig vezető főúton érhetjük el legegyszerűbben a várost.

Celldömölk több szempontból is a vidék egyik legrégebben lakott helye. A folyók, patakok közelsége, a Ság-hegy messziről látható, jól védhető száraz magaslata ősidők óta vonzotta a letelepedésre vágyó embereket. Kora vaskori emlékeket rejthetnek a Cinca patak melletti, ma még feltáratlan, elszántott halmok. Az Alsóság melletti Kismezőn hasonló korú (i.e. 8. századi) halomsírokat találtak. Az Izsákfához közeli Bokodpuszta környékén, a Kodó patak partjain az újkőkortól a római birodalom idejéig rengeteg lelet került napvilágra.
  A város 1904 óta viseli mai nevét, amikor Kiscell és Nemesdömölk egyesült. A legrégebbi településrész, Pórdömölk már a 19. században beolvadt Kiscellbe. Két falut, Alsóságot és Izsákfát a 20. század folyamán kapcsoltak Celldömölkhöz. Történetünk ezért innentől több - bár sokszor összefonódó - szálon fut tovább.

A dömölki apátság rövid története

A majdani város legrégebbi településrésze, mely létrejöttét az itt alapított dömölki apátságnak köszönhette. Az írás 1252-ben említi először, Demunk néven, feltehetően II. Béla alapította a 12. század közepe táján, a Boldogságos Szűz tiszteletére. Ezt látszanak megerősíteni az 1960-as évek elején lezajlott ásatások is, melyek szerint a ma már csak romjaiban látható, egyhajós templom a 12. században épült, román stílusban. A nyugati torony, mely felett román keresztboltozatokat láthatunk, egy századdal később készült. A 14. században addig félköríves szentélyét gótikus stílusban, négy támpillérrel megtámasztva átépítették, a nyolszög három oldalával záródó módon. Benne 2-2 csúcsíves ülőpadot alakítottak ki, amelyek közül az északkeletiben halványan még ma is láthatók freskótöredékek. A freskókat a 19. században Rómer Flóris még teljes alakjukban látta, sőt le is másolta. Ezek szerint egyiken az Angyali Üdvözletet, másikon a saját lenyúzott bőrét vállán vivő Szent Bertalant ábrázolták. A 14. században a szentély fölé is boltozat került, amely felett cellákat alakítottak ki a barátoknak. Az ásatások során már csak nyomokat fedeztek fel az egykori kolostor épületéből. A romok az 1930-as években kaptak műemléki védettséget. 1946. január 1-jén kézigránát-robbanásoktól ledőlt az északi és a déli fal. A tornyot 1947-48-ban állították helyre.
  Az apátság a korai időkben jelentős birtokkal rendelkezett, melyeknek zömét azonban a 14-15. században elvesztette. Fontosságát csökkentette az is, hogy a 14. században I. Lajos közigazgatási reformja során korábbi hiteles helyi szerepe is megszűnt. A 16. században, amikor a reformáció hatására a környék lakosságának nagyobb része az új felekezetekhez csatlakozott, az egyházi központ jelentősége tovább csökkent. Ekkortól már a pannonhalmi apátság fiókapátsága lett. Létszáma minimálisra csökkent, de apátja mindig volt. A törökök elől a csallóközi Dénesdre menekítették csodatévőnek tartott Mária-szobrát.
  A 18. század rövid felvirágzást hozott az egykor szebb időket látott apátságra, mikor Sajgó főapát újratelepítette. Fontos szerepe volt ekkor az ellenreformációban, volt idő, amikor 11 település korábban evangélikusok által használt templomát felügyelték az itt lakó szerzetesek. A kolostor ekkor már romokban volt, a barátok a templom feletti szentélyben laktak. Végső romlása akkor kezdődött, amikor az új apát, Koptik Odó kezdeményezésére új kultikus központ alakult Kiscellben. 1787-ben a templomban már gabonát tároltak.

Pórdömölk

A kolostor melletti kis település az apátságnál jóval régebbi lehetett. A kolostor alapjaiban római kori falakat is találtak, az egykori temetőből pedig 10-11. századi sírok kerültek elő. A falut korábban Nagydömölknek (1457), vagy Egyházasdömölknek (1459) nevezték, a mellette alakult Nemesdömölktől való megkülönböztetésül. Az apátság hanyatlásával a falu is veszített jelentőségéből, mutatja ezt nevének változása is, 1698-ban már Pór- vagy Kisdömölkként írták össze.
  A törököknek 1558-ban, 1598-ban, és 1610-ben hódoltak. A pusztítások után, 1628-ban elhagyott hely volt, de a század végén már újra 60 lakos élt itt. A 18. században újjáéledő apátság a település életében is rövid fellendülést hozott, és bár sokáig nevét adta a kialakuló új településnek, Kiscell hamarosan felülmúlta őt. 1844-ben még önállóan adózott, és 1855-ben is külön községként szerepelt, 1857-től már Kiscellel együtt mutatták ki a lakosságát. 1904-ben, az egyesítésnél nem került szóba, "csendesen" Celldömölk részévé vált.

Nemesdömölk

A viszonylag későn alakult községről 1457-ből származik az első adat. Ekkor Kis- vagy Felsődömölknek nevezték, ezek a másik Dömölknél későbbi alapítására, és földrajzi elhelyezkedésére utaltak. 1560-ban azonban nevét kiegészítették a lakosság társadalmi helyzetére utaló Nemes előtaggal. A 17. században már lélekszámában és jelentőségében is felülmúlta a szomszédos Pórdömölköt, ezért 1698-ban Nagydömölk néven említik.
  A falu először a dömölki apátság tulajdona lehetett, erre utal ugyanis egy 1459.ben keletkezett oklevél, amely szerint a lakosok az apátság nemes jobbágyai voltak. Fokozatosan kiharcolták azonban a szolgálatmentességet. A 15. század végén már köz- és kisnemesi birtok volt. 1554-ben 10 nemes családfőt írtak össze, ezek közül emelkedett ki a Dömölky család.
  Az 1532-es hadjárat alatt már a szultán portyázó csapatai sanyargatták a helyikeket, de csak Pápa várának eleste után (1594) hódoltak folyamatosan. 1620-ban a Bethlen-hadakat támogató török csapatok dúlták. 1634 és 1645 között sikerült kibújniuk a hódoltsági adózás alól, de 1649-ig évi 46 Ft-tal és 10 pint vajjal kellett megváltaniuk magukat. Ezzel azonban még nem értek véget a megpróbáltatások,mert 1682-ben az "égett" falvak között tartották számon.
  A török kor végével a község a kemenesaljai vidék legjelentősebb helysége, egyben központja lett. A korábban Szentmárton illetve Vönöck leányegyházakéntcsak haranglábbal rendelkező falu, az 1681. évi 26. törvénycikk értelmében, a Vas megyében élő evangélikusok két szabad vallásgyakorlására kijelölt, úgynevezett artikuláris helyének egyike lett. A történelem viharai (vallásüldözések...) között ennek a törvénynek nem sikerült 1732-ig érvényt szerezni. Ekkor azonban III. Károly rendeletére a megyei hatóságok Nemesdömölk kivételével visszavették a kemenesaljai templomokat az evangélikusoktól.Ezután a környékbeli hívek nagyobb ünnepeken 8-10.000-en vonultak ide, hogy istentiszteleten vehessenek részt. Ekkor már elkerülhetetlenné vált, hogy nagy befogadóképességű templomot építsenek. Ennek elkészültéig szabad ég alatt, sátorban, illetve a nagyobb ünnepeken a temető területén tartották istentiszteleteiket. 1734-ben, miután a gyülekezet a királyhoz fordult, III. Károly a megye tisztviselőinek elrendelte, hogy jelöljenek ki új helyet a templomnak, iskolának és a temetőnek. A megye több évig szabotálta az intézkedést, mert szerintük a szomszéd megyéből átjáró hívek miatt volt olyan nagy a tömeg. Érvelésük szerint, ha kizárólag a Vas megyei evangélikusokat látták volna el, bőven elegendő lett volna a meglevő terület. 1738-ban aztán egy mocsaras telket jelöltek ki a leendő templom számára.Ezután kezdhettek az építkezéshez, melyet azonban a dömölki apát, és a győri püspök feljelentésekkel próbált akadályozni.
  A templomot 1744-ben szentelték fel. Az akkori lelkész, Miskey Ádám alapította a kemenesaljai esperesség könyvtárát. 1767-ben második lelkész foglakoztatását engedélyezte Mária Terézia.
  Nemesdömölk vallási központ jellegét a türelmi rendelet kiadásával veszítette el, amikor minden településen lehetőséget kaptak a hívek templom építésére. Az egyház lelkészei között mégis több kiemelkedő férfiú volt a 19. században. Közülük mindenképpen meg kell említeni Kis Jánost, és Edvi Illés Pált.
  A templom mellé 1820-ban archívumot építettek, amiben a Dunántúli Egyházkerület levéltárát és könyvtárát helyezték el.
  1897-ben az alapok és az északi fal egy részének megtartásával új épületet emeltek, melyet november 21-én szenteltek fel.
  A környék tehetősebb evangélikusai nemcsak templomba jártak Nemesdömölkre, hanem a gyermekeiket is ide küldték iskolába. 1686-ban már biztosan volt evangélikus tanítója, a következő század közepén pedig 4 fiú és 2 leányosztály működött a településen.
  A község nemcsak kulturális, hanem közigazgatási központja is volt Kemenesaljának. Kiscell felemelkedéséig szolgabírák, ügyvédek laktak itt. 1872-től az egyesítésig körjegyzői székhelyként szerepelt. 1895-ben részvénytársasági alapon gőzmalmot építettek a község határában.

Kiscell

A település alapítása Koptik Odó nevéhez fűződik. Koptik a csehországi Klattauban született 1692-ben, 1713-ban került a szentlamberti bencés kolostorba, 1717-ben Grácban szentelték pappá. Máriacellben is működött, majd a salzburgi rendi egyetemen tanított. Innen küldött Sajgó Benedek pannonhalmi főapátnak értesítőt az iskola működéséről. Ez volt kapcsolatuk kezdete, amelynek következménye lett az 1739-es dömölki apáttá való kinevezés.
  Koptik a máriacelli kegyszobor másolatával érkezett Dömölkre. Ezt először a Ság-hegyen helyezte el, ahol kápolnát is szeretett volna építeni, de a földesúr, Erdődy gróf ezt nem engedélyezte. Ekkor a pápai országút melletti dombocskán épített egy kis fa kápolnát, amely mellé remetelak és ásott kút került. Ennek a kútnak ásása során esett az egyik munkás fejére egy nagy kő (ma is látható a templomban). A súlyos sérülés miatt a kútásót halottnak hitték, aki csodás módon mégis meggyógyult, amelynek híre ment a környéken. Már a következő évben megindultak a zarándokok a csodatevőnek tekintett Mária-szoborhoz. Még nagyobb lett az idelátogatók száma, amikor 1745-ben gróf Zichy Ferenc győri püspök, a pápa engedélyével, nyilvánosan kitenni rendelte a szobrot.
  A következő években már 10-30.000 ember látogatta meg az új kegyhelyet, amely természetesen vonzotta a kereskedőket, vandéglátósokat is. A kápolna mellett felépült vendégfogadó volt az első kőház, amelyet nemsokára követtek a többiek. A 18. század második felére az újonnan kialakult, alig néhány száz lakosú városban hét vendégfogadó működött. Melletük kegyszerárusok, italmérések elégítették ki az ideérkezők igényeit.
  Az első telepesek szinte kivétel nélkül külföldiek, főleg németek és csehek voltak. A kialakuló településnek Koptik apát a Kis Mária Cell nevet adta, de sokáig továbbra is Dömölkként tartották számon, míg a század végére a Mária Cell elnevezés vált elfogadottá. Ezt a 19. század közepén váltotta fel a Kiscell név.
  A község középpontját jelentő fa kápolnaépület helyett a szombathelyi zarándokok adakozásából 1845-ben újat építettek kőből, amelyet Szent Annáról neveztek el. 1895-ben azonban az Osztrák-Magyar Monarchia nagy hadgyakorlatára érkező Ferenc József fogadásának lázában, mint forgalmi akadályt lebontották.
  Nemsokára, a hívek adakozásából lehetőség nyílt egy komoly templom építésére, mely hatalmas méreteivel lenyűgözte a zarándokokat. Átadására 1748 őszén került sor, soha nem látott, mintegy 50.000-es tömeg előtt. A csodatevő Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt épületbe ekkor került át a Mária-szobor másolata. 1764-ben a tornyokat teljesen újjáépítették.
  A kegyhelyet sikeresen felvirágoztató Odó apátot 1750-ben a pannonhalmi főapát kérésére Mária Terézia megfosztotta apáti címétől, az ausztriai Göttweigbe száműzte, ahol 1755-ben halt meg.
  A kegyhely kiépítése folytatódott távozása után is, 1755-ben a kálvária, majd 1768-ban a régi fa kolostor helyett létesített kőépület készült el. Ekkor, az állam is elismerte a település fontosságát azzal, hogy sóhivatalt telepített ide, mely a sóellátás mellett jelentős bevételt hozott a helyieknek nagy fuvarozási megrendeléseivel.
  Nagy válságot élt át a község II. József alatt, aki nemcsak a szerzetesrendet oszlatta fel, de a búcsújárást is meg akarta tiltani. A kolostor vagyonát elárverezték, a zarándokok száma is megcsappant. Csak 1802-ben, I. Ferenc intézkedésére indulhatott újra a szerzetesi élet a kolostorban.
  Mivel a kegyhely korlátozásával a lakosok fő megélhetési forrásukat veszítették el, vásártartási jogot kértek a királytól. Végül 1791-ben tarthatták meg az első országos vásárt. A hetivásár már akkor csütörtöki napon volt, ezt a hagyományt tartják a mai napig is. Ettől kezdve nevezték szabadalmas mezővárosnak településüket a helyiek.
  A szépen fejlődő város egyre nagyobb jelentőségét mutatja az is, hogy 1809 augusztusában a franciák által megszállt Szombathely helyett itt tartották a megyegyűlést. A települést a 18. században még szinte teljesen német nyelvűként tartották számon (1870-ig volt német nyelvű szentmise), de már a 19. század első felében egyre több környékbeli magyar is beköltözött. 1830-ban itt alakították meg a megye első kaszinóját, olvasóegyletét.
  1848-ban az osztrák csapatok bevonulása után a megyebizottság ideköltözött, és itt helyezték el ideiglenesen a megyei pénztárt is.
  A Bach-korszaktól lett Kiscell járási székhely, de a legnagyobb változást a vasút hozta el a település életébe.1871-ben indult meg a forgalom a Győr-Szombathely, majd egy évvel később a Székesfehérvár-Szombathely vonalakon, amelyek Kiscellnél találkoztak. Az így kialakult vasúti csomópont mozgásba hozta a város életét, minek következtében iparosok, kereskedők települtek be nagy számban. Lakossága a század végéig többszörösére emelkedett.
  1871-ben megszűnt a település városi joga, és nagyközségi státuszt kapott.
  1945 február 13-án az állomásnak szánt bombák zöme a vasúthoz közelebb eső városrészre hullott, mely 36 ember halálát okozta, és az akkori városközpont nagy részét lerombolta.

Alsóság

A Ság-hegy alatt fekvő települést először 1272-ben említik Sag néven, de már három év múlva az írások szerint királyi udvarnokok laktak itt, két faluban, melyeket Nagyság és Általság neveken jegyeztek. A későbbiekben a Ság elnevezés vált általánossá.
  Templomáról és plébánosáról 1325-ben esik szó. Ekkor még királyi tulajdonban levő, nagy lélekszámmal, hetivásárral és vámmal is rendelkezett. A 15. század elején a Garayak kapták meg Somló várának részeként, de eközben a Sitkey családnak is több portája volt itt. 1477-ben 69 lakott telket, és egy kőből épített tornyú templomot írtak össze. Az időközben többször is gazdát cserélt falut végül a devecseri Choronok szerezték meg.
  1558-tól a 19. századig mezővárosi rangja volt, évente két országos vásárral, de jelentőségét Kiscell felvirágzásával elveszítette.
  A török idők mozgalmasan teltek a település életében, 1548-tól a 17. század közepéig fizettek adót a törököknek, de német zsoldosok is okoztak károkat 1567-ben, nemegyszer a katonák és hajdúk is fosztogatták.
  A falu életét, gazdálkodását meghatározta a határában emelkedő magányos vulkáni kúp, a Ság-hegy. Oldalain már a rómaiak óta termesztenek szőlőt. 1910-től 1958-ig kőbánya működött a hegyen, mely ma tájvédelmi körzet.
  A Ság-hegyről részletesebben...

Nevezetességek

Fontosabb címek